A cseh olimpiai csapat aranyérmet szerzett Londonban. A megrendelés a London-Islington-ban található Cseh Háznak készült. Nem elhanyagolható részben a TÜCHLER is hozzájárult ehhez.

Több mint egy éves előkészületek után, nyolc nap alatt a London-Islington-i Business Design Center kiállítóterme (30m x 70m) egy nemzeti házban alakult ált, mely minden rajongó, sportoló és látogató által megtekinthető volt. A látogatók egy csodás légkörben, a több mint 250m²-es WIEN panoráma-vetítőfólián követhették az eseményeket. A programok folyamatosan változtak, a 200m²-es nagyszínpadon zajlottak, zenekarok, táncos és olimpiai győztesek közreműködésével. A fények és a színek játéka fontos szerepet játszott.

Minden objektumot, amely a fémszerkezet felületén volt, TÜCHLER STRETCH 3D anyaggal borították be. Ezeket belülről LED-ekkel világították meg és kívülről ezekre vetítettek. A fényjáték nagyon kellemes hangulatot adott az eseménynek. A tizenhét nap alatt a Cseh Ház összesen 78.700 látogatót, a színpadon pedig 150 vendéget üdvözölhetett. Az eseményeket minden nap élőben lehetett nézni a TV-ben – hiszen a cseh tv-stúdió is a helyszínen volt.

Feladatok:
•Szállítás

Felhasznált termékek:
•880 fm STRETCH 3D
•120 fm EVENT
•60 fm SUNBLOCK SOFT WP
•250m² WIEN vetítőfólia
•50m² NEVE vetítőfólia diffúzorként a LED-fal elé